Ullár Anita – A törökszentmiklósi mosoda születése // 30 év – 30 történet
Egy mosoda születése
Ullár Anita 2005. október 10-én kezdte meg pályafutását a Lindströmnél, amikor a törökszentmiklósi mosoda még csak építés alatt állt.
„Munkanélküliként hallottam az álláslehetőségről, és úgy éreztem, ez az én lehetőségem. Az önéletrajzomat kézzel írtam, és talán pont ez volt az, ami megfogta őket.” – meséli Anita, aki a 40 jelentkező közül az egyik kiválasztottként kezdte meg a munkát.
Az első hónapok még betanulással teltek Budapesten és Székesfehérváron, míg a mosoda elkészült.
„Nagyon sokat tanultam az indulás előtt, és mire hazajöttünk, felkészülten vághattunk bele az itthoni munkába. Az induláskor öten kezdtük meg a termelést a mosodában. Minden új volt és izgalmas. Mi takarítottuk ki a mosodát az építkezés után, rendeztük be az irodákat és a raktárt.” – meséli Anita.
A törökszentmiklósi mosoda végül 2005. december 12-én nyitotta meg kapuit. Az első innen kiszolgált ügyfél egy húsfeldolgozó üzem volt 12 ezer darab bérelt munkaruhával.
Az évek során a mosoda jelentős bővülésen ment keresztül. A 2019-ben kezdődött nagyobb átalakítás során háromszorosára nőtt a mosodai rész, új szőnyegmosodai egységgel és modernizált irodákkal.
„Ez hatalmas változás volt az induláshoz képest. A bővítés új lendületet adott mindannyiunknak.” – emlékszik vissza Anita.
A fejlődés állandó része
Anita már a kezdetekkor is szívügyének tekintette az ügyfélszolgálati munkáját. Az évek során fejlődése és elkötelezettsége eredményeként többször is elismerést kapott. Az egyik legbüszkébb pillanata, amikor elnyerte az „Év dolgozója” címet és az akkoriban még ezzel járó ezüstkanalat.
„Ez az elismerés megerősített abban, hogy a munkám értékes és számít.”
Az ügyfélkapcsolatok mestere
Anita 19 évvel a háta mögött, ma már a törökszentmiklósi mosoda egyik legtapasztaltabb ügyfélkapcsolati munkatársa. Ma már kiemelt szerepe van az ipari törlőkendő szolgáltatás területén és az új ügyfelek bevezetésében.
„Fontos számomra, hogy az ügyfelek pontosan azt kapják, amit ígérünk. A 2023-ban bevezetett ipari törlőkendő szolgáltatás új dimenziókat nyitott meg, és fantasztikus érzés, hogy részese és alapja lehetek ennek a folyamatnak.”
Egy mosoda, ami mindig otthon marad
Anita számára a törökszentmiklósi mosoda nem csupán a munka helyszíne, hanem olyan tér, ahol évtizedek óta formálódik és fejlődik a Lindström szolgáltatásainak minősége.
„Büszkeséggel tölt el, hogy láttam, hogyan nőtt és modernizálódott a mosoda az évek során. Minden fejlesztés mögött rengeteg munka és odafigyelés áll, és jó érzés, hogy ennek én is aktív részese lehetek.”
Anita története megmutatja, hogy az elhivatottság és a folyamatos tanulás milyen hatalmas érték a Lindström életében – és hogy a mosodákban kezdődik minden, ami a Lindström sikerét és megbízhatóságát biztosítja.